
Nézlek ahogy alszol, és a szívem kérdőn hátrál.
Hogy a lelkem darabkáival, mégis mit csinálnál?
Nézlek ahogy alszol, és rettegve olvadozok.
Vajon milyen döntés lesz, az amit hozol, s hozok?
Nézlek ahogy alszol, és a mellkasom úgy feszít.
Ahogy a múlt a jövőtől, eloroz, s elveszít.
Amit egykor kaptam, s amit rég elvettek.
Most valahogy nem számít, itt ülve melletted.
Nézlek ahogy alszol, mint kincset csodálva.
Hiába van itt minden bennem, szanaszét dobálva.
Összeáll a kép lassan, és összeáll a szó is.
Ebben a rút világban, létezik talán jó is.
Nézlek ahogy alszol, a busz elringat csendben.
Nézlek ahogy alszol, s úgy érzem minden rendben.
Egy roncs lett már a testem, és haldoklik a lélek.
De nézlek ahogy alszol, s egyre kevésbé félek.
Használhatatlan vagyok, tudod minden gyengeségem.
Tudod ki vagyok most, s hogy milyen voltam régen.
Tudod azt, hogy bennem, ezernyi démon harcol.
De mégis szeretsz engem, s én nézlek ahogy alszol.